Egyértelműen, tagadhatatlanul, akkor is, ha holnap piros hó hullana, jelentem, kitört a tavasz. Aki persze a napokban volt futni, az maga is érzi, de olyan jó végre kijelenteni és tudomásul venni. Ujjong a lelkem! De csak a tavasz teszi, azért nem lelkesedem annyira, hogy futókörte helyett ismét gyalogkörte vagyok...

Ki kellett végre mondani, hogy elméleti futó lettem. Most, hogy vettem egy új cipőt (majd elmesélem, miért), kaptam egy Polar M400 szuper gps-es futóórát a szülinapomra, és beneveztem az idei Minicittára... és ma végre rendesen futottam (és anyáztam is közben, de ez várható volt).

Régóta tartozom ezzel a poszttal, leginkább saját magamnak, hiszen én vagyok az, aki nem volt futni az elmúlt ööö... nagyjából 4-5 hónapban, aki minden adandó alkalommal a cipőjét bámulja szomorúan, amikor korábban éppen a kilométereket rótta. Én vagyok, aki csokit zabál és sajnálja magát, meg az is, aki megemelhetné a seggét, és kimehetne futni. Igazából nem hibáztatok magamon kívül senkit, bár tagadhatatlan, hogy volt egy törés, amin szintén én nem tudtam felülemelkedni.

Az elmúlt egy-két hét történéseit tartalmazza ez a poszt, gondoltam összeszedem, mert mozgalmasra sikerült. Lesz benne Spartathlon-kihívás, meg szenvedés és örömködés is, a végére szerencsére visszaáll az egyensúly.

Meleg van, mindenki erről panaszkodik. Fejben nem vagyok hajlandó felfogni, de a tegnapi "futás" után kénytelen voltam rájönni, bár beépített makacsságomnak köszönhetően el még nem fogadtam, hogy engem is kicsinál a kánikula.

Mint ahogy mostanra sokan értesültetek róla, a szombati 2. Samsung Úszófesztivál után, a mezőnyön végigsöprő fertőzéshez volt szerencsém nekem is. Ezzel kapcsolatban, és úgy általában a nyavalygással kapcsolatban kavarog bennem néhány - szerencsére most már csak - gondolat, amelyet szeretnék megosztani veletek.

Imádok úszni és imádom a vizet is, úgyhogy tulajdonképpen felcsillant a szemem, amikor Márti megemlítette, hogy mehetnénk 2021 métert úszni a Balatonban a Magyar Úszás Napján. Az időjárás kicsit megviccelt, így csak az elején volt őszinte a mosolyunk. Mindenesetre megúsztuk, az idő szép volt, a tó vize pedig kis jóindulattal 22 fokos...

Az a helyzet, hogy ezt a bejegyzést még tegnap kellett volna megírnom, de aztán inkább beszélgetéssel töltöttem az estét. Tegnap még tudtam egy kicsit örülni a K&H Minimaraton váltós időmnek, ma már ez nem egyértelmű.

Amikor Huták Juci tavasszal eljött hozzám pedikűrre, Gerda Éva még a pocakjában volt. Beszélgettünk sok mindenről, a régi dolgokról, merthogy évekkel ezelőtt az [origo]-nál egy szerkesztőségi irodában dolgoztunk, és persze szó esett a sportról, a futásról. Most, hogy Juci kislánya hathetes, elmentünk egy szigetkörre...

Amikor nagyjából másfél éve gyalogolni kezdtem, gyakorlatilag láthatatlannak éreztem magam a sportolók között, csak a szigeten andalgó nyugdíjas csoportok és szerelmes párok néztek rám leplezetlen csodálkozással: ez meg mit művel?