Told az utat!
2014.03.14. 09:48
A tegnapi nap igazi áttörés volt. Nem, nem fedeztem fel egyetlen súlyos betegség ellenszerét, és nem forradalmasítottam a labdával dekázva hátrafelé futás technikáját sem. A sajátomét viszont igen, és ennek annyira örülök, meg annak is, hogy a tegnapi edzés fantasztikusan jó volt, hogy most gyorsan megírom.
Még mindig egy perceket futok, bár tegnap Feri, az egyik Egyensúlyom csapattag lazán odavetette, hogy nem hiszi el, hogy nem tudok többet futni egy percnél. Én is nehezen hiszem el, illetve a két perc megy, de addigra annyira felszalad a pulzusom, és úgy zihálok, mint egy gőzgép a felrobbanása előtti pillanatokban. Futás, vagy inkább döcögés közben állandóan van valami bajom. Vagy a légzés, vagy a vádlim kezd húzni, vagy az elülső feszítő a lábszáramon, vagy a nyakam áll be, mert feszítem lefelé, mint egy igásló.
Nem szeretném, hogy rossz technika égjen belém, ezért az első három-négy egyperces etap azzal szokott telni, hogy próbálom rendbe tenni magamat. A légzés olyan, amilyen (volt eddig, hehehe), de igyekszem nem lógatni és egyenesen tartani a fejemet, nem túlzottan előre dőlni, nem kilépni előre, és nem csinálni semmi olyat, ami általában nem a futás része. Például nem nézem a pasi... ööö... szóval nem nézem, hogy ki stíröli a bálnazsírt rajtam. Mondjuk a nem előre bámulás nehezen megoldható, mert a pálya és a környező rész olyan trágya állapotú (most még), és annyira féltem a laza bokaszalagjaimat, hogy kénytelen vagyok a lábam elé nézni, nehogy elvágódjak.
Tegnap a harmadik, vagy a negyedik szakaszban (ki számolja, ugye :-D), miközben próbáltam a vádlimat egy kicsit lazítani döcögés közben, egyszer csak azt figyeltem meg, hogy hátrafelé nyújtom meg a lépteimet. Lenéztem és azt láttam, hogy rövidebbeket lépek előre (szeretlek térdem), viszont emiatt a felsőtestem is jobban dolgozik. Az egy perc végeztével, két percig azon gondolkodtam, hogy vajon menni fog-e ez a dolog másodszorra is, és tadammm, ment! Azt mantráztam magamban, hogy "told az utat", és valóban olyan érzés volt, mintha nem magamat küzdeném előre, hanem az út egy nagy szalag lenne, és úgy tudnék haladni rajta, hogy én forgatom. Persze, nyilván, nem ez a tudományos megközelítés, de nekem ez most nagyon sokat segített.
A második ilyen szakaszon azt figyeltem meg, hogy a légzésem teljesen normalizálódott, és míg eddig az egy perc végére erősen ziháltam, most úgy éreztem, hogy igen, tüdőből már menne a két perc is. Gyorsan felvetettem Csillának, hogy mi lenne, ha a sziget másik oldalán egy percet sétálnánk az egyperces futások között, és bár láttam, hogy nem túl őszinte a mosolya (you are my hero! :-D), azért belement, és becsülettel végigtoltuk a távot.
Szóval a tegnapi nem csupán szuper hangulatú edzés volt - kell a csapat, keress csapatot, ha még nem tetted meg, vagy gyere, fuss velünk - és most bár a két egymás utáni edzésnapnak köszönhetően kicsit Edgar-öltönyös a járásom, de a tegnapi feldobódott hangulat még mindig tart, és remélem még fog is sokáig!
Ez a szerda délutáni nap...
Szerző: Körticsek
3 komment
Címkék: edzés sziget futás kocogás Margitsziget Körte fuss te is Egyensúlyom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Baduka 2014.03.14. 09:58:40
Amúgy ügyes vagy veszettül és picit hallgass Ferire. Ha 2 perc nem megy, akkor egyszer-kétszer másfelet kéne kipróbálni.
És annak is nagyon örülök, hogy Csillát is magaddal cincáltad :-)
