Imádok úszni és imádom a vizet is, úgyhogy tulajdonképpen felcsillant a szemem, amikor Márti megemlítette, hogy mehetnénk 2021 métert úszni a Balatonban a Magyar Úszás Napján. Az időjárás kicsit megviccelt, így csak az elején volt őszinte a mosolyunk. Mindenesetre megúsztuk, az idő szép volt, a tó vize pedig kis jóindulattal 22 fokos...

Nem volt sok időm felkészülni a Magyar Úszás Napjára, mert az úszást is nemrég kezdtem újra, mivel keresztedzésnek szükségem van rá, másfajta izommunkát, lazítást, változatosságot jelent, így havonta nagyjából kétszer-háromszor jutok el az uszodába. Az eseményt ne nevezzük versenynek, bár volt akinek az volt, nekem inkább szintfelmérő, egy kis belekóstolás az élő vízbe. A távot a héten leúsztam a Dagályban, 2050 métert 1:02.07 alatt, csak hogy egyáltalán képes vagyok-e ennyit úszni egyhuzamban.

Megérkeztünk, a távolban a rajthely, a vízben hattyúk áztatják a lábukat... és egyéb alkatrészeiket

Vízparton nőttem fel, sohasem állt távol tőlem a pancsolás, ugrálás, órákig kuruttyolás a tóban, és most is kellemes nosztalgiával tölt el az érzés, ahogy a bőröm kiszáradt és fellélegzett, az élő víztől összetapadó, kócosra megszáradt hajam és az egész testemre kiterjedő, álomba ringató fáradtság. Nagyszerűen érzem most magam, bár fáradt vagyok, mivel ráadásul fél hatkor keltem és én vezettem Balatonfüredre és vissza Budapestre. Azt hiszem, nem túlzás, hogy a hazaút keményebb volt, mint maga az úszás, hiszen ébren kellett maradni. Még soha nem álltam meg frissíteni a Balatonfüred-Budapest távon, hát most ezt is megvolt.

Mártival megbeszéltük, hogy korán indulunk, mert szeretnénk minél előbb úszni, hogy utána egy kicsit bandázhassunk és ha elromlik az idő, mi már túl leszünk az egészen. Persze, pénteken jött egy hidegfront, így a levegő is alaposan lehűlt, és mivel a partról nem fértünk a vízhez, csak találgatni tudtunk, hogy milyen meleg hideg.  Azzal nyugtattam magam, hogy a víz nem tud annyira hirtelen lehűlni. Miután az EB és az OB hosszútávúszói és a 2021 méteresek is elrajtoltak, bemondták, hogy mehetnek az amatőrök is csobbanni.

A rajt előtt Ildivel és Mártival

Kedvelem Mártit, mert nagyon laza, karakán, határozott csaj, és nem ismer teketóriázást, ha úszásról - és más sportról - van szó, így amint lehetett, már indultunk is a víz felé. Ő neoprénben, Ildi úszóruhában, én meg a kis dresszemben. Itt jegyzem meg, hogy fura módon egyáltalán nem zavart, hogy úszódresszben telehugyozott búvárruha körtésen telt alakom van, meglehetős természetességgel lépdeltem a rajthelyre. Itt aztán megakasztott a zuhanyból folyó víz, mivel aládugva a lábam, és szemmel követve a víznyeréshez használt cső útját, rádöbbentem, hogy ez bizony a Balatonból jön közvetlenül. Jeleztem Mártinak, hogy a kellemestől éppen csak egy kicsit, de elmarad a hőmérséklete, de ő csak legyintett, hogy jó lesz ez, menjünk.

A rajtnál leolvasták a karszalagunk vonalkódját, vagyis már indult is az időnk. Még sohasem másztam bele ilyen bénán vízbe, miközben mellettünk a kiskamaszok csukafejessel vetették magukat a habokba az ingadozó, puha műanyag elemekből összeállított ideiglenes stégről. Kissé megalázva éreztem magam, hogy én meg ráérő nyugdíjasként locsolgatom magamra kézzel a vizet, aztán huhogva ereszkedem bele. Jó, most azt gondoljátok, hogy nem is volt az annyira hideg, ha mások is belemásztak, de hideg volt! Annyira, hogy miután én is elindítottam a saját órámat és nekivágtunk a távnak, és tempóztam négyet-ötöt, úgy éreztem, hogy ez nem megy, valami gáz van.
Először azt gondoltam, hogy a hullámzás, de a többedik próbálkozásra rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen sokkot kaptam (jól hangzik, mi?) és amint elmerül az arcom, ahelyett, hogy kifújnám és kiemelkedés után beszívnám a levegőt, az egész csődöt mond, és reflexből visszatartom. Ez amúgy normálisnak mondható, ösztönös dolog, bár a profik ezt rutinból kezelik, én meg ugye közel sem vagyok a profikhoz, így szenvedtem is. Tanácstalanul hátranéztem Mártira, aki Ildit kísérte és mondtam, hogy nem megy, így kaptam is a tanácsot, hogy ne tegyem bele a fejemet. Úsztam hát tovább, mint nyugdíjasok a párában, nem is esett jól a derekamnak, az úszósapkám meg közben viccesen felcsúszott a búbomra. A pályabiztosító kajakosok közül ketten is megkérdezték, hogy minden rendben van-e. Kifejtettem álláspontomat a víz hőfokáról (még mindig hideg), és kaptam is a megerősítést (igen, hideg). Köszi, most már sokkal jobb, hogy tudom, nem én vagyok a hisztis, de legalább annyira bénán festek, hogy mindenképpen meg kellett jegyezniük, hogy a hajókban meg lehet kapaszkodni pihenési céllal. :-D

A múltkor 50 méteres medencében úsztam le a távot, a 33 és egyharmados után az is elég hosszúnak tűnt, de most, hogy már tudom milyen érzés amikor a fordítót sem látom, kicsit átértékelem a távolságokat. Iszonyú hosszúnak tűnt, mire elértem a visszafordítót, közben ketten is átúsztak rajtam hosszában, nem mintha nem lennék észrevehető, de nagyjából tudom, mit lehet látni gyorsúszás közben: kék-víz-kék-víz-hajó-kék...

Visszafelé kellemetlen szembe szél fogadott és kicsit nagyobb hullámok, így szó szerint is megízleltem a balatoni nyílt vízi úszást... moszat és hattyúláb íze van. Egy idő után éreztem, hogy a szél lehűtötte az arcomat, és elég kellemetlen volt, hogy folyton képen töröl egy hullám, így inkább visszavettem a szemüveget és megpróbálkoztam a rendes melltempóval. És végre ment! A féltávot majdnem végigúsztam így, és annyira nagyon élveztem, hogy azt sem bántam volna, ha még egy kilométert kell úsznom.

 Lehetett volna jobb is, ha folyamatosan úszok

Miután sikerült túllépni azon, hogy mennyire hideg a víz (megint leírtam), hogy hullámzik, hogy fúj a szél, már láttam, hogy milyen gyönyörű a táj körülöttem. Néztem a partot és a bámészkodókat, a sorban lehorgonyzott hajókat, a felhőket az égen, bámultam magam alá a vízbe, néztem a hullámokat, hogy milyen sokfélék, és éreztem ahogy a tó néha ringat, néha kicsit odébb sodor, majd hagy egy jó tempót, hogy a következőbe megint beleszóljon. Miután sikerült elengedni a görcsöt, hogy mindenképp nekem kell irányítani, már jól éreztem magam. Nem foglalkoztam azzal, hogy milyen idővel úszok, nem nyomasztott, hogy jobb lesz, vagy rosszabb, mint a medencében, csak húztam a tempókat és közben az lüktetett bennem, hogy mennyire jól vagyok... jól vagyok... jól vagyok...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.