Amikor vasárnap reggel kinéztem az ablakon, már javában gyülekeztek a sötét esőfelhők, és fél óra múlva már szakadt is az eső. Este összekészítettem az esőkabátot és a vízálló tokot is a telefonomnak, de reménykedtem, hogy nem lesz rá szükség. Végül nem kellett, de…

Már kezdem megszokni, hogy nincs könnyű edzés, sőt, tulajdonképpen még élvezem is, legalább is utána mindenképp. Ráadásul egyre kevésbé zavar a délutáni edzés. Az elején nehezen ment, hiszen a munkám - bár nem sittes zsákokkal a hátamon rohangálok -, de végül is…

Amikor megtettem az első lépéseket, még gyorsgyalogolva, minden bajom volt. Főleg utána, amikor alig tudtam fellépni, vagy lelépni egy lépcsőt, egyáltalán, felállni, leülni, lefeküdni, létezni. Minden fájt, de a lelkem ujjongott, és ez az ujjongás mostanra eufóriává…

Egy izzasztó edzés után hazaérsz, lerúgod a cipődet és már mész is zuhanyozni, vagy nekiállsz feltölteni kiürült tápanyag-raktáraidat. Mielőtt nagyon belemerülnél, kanyarodjunk oda vissza, hogy lerúgtad a cipődet. Annak érdekében, hogy a mindennapokban helyesen ápold…

A legutóbbi edzést egyszerűen meg kell írnom. Egyrészt azért, mert még mindig pörgök tőle, másrészt meg azért, hogy ha elolvasom később, amikor például nem vagyok annyira kirobbanó hangulatban, hátha feldob. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy hátha valaki olyat is magával…

Egy ideje nem írtam, és sajnos nem is sokkal többet futottam, bár azért a március ennek ellenére nem sikerült rosszul. Megvan az okom erre is, mert több mint két év körömreszelés után hamarosan megnyílik a saját szépségszalonom, ahol csak manikűr, pedikűr és…

Nátha afterparty

2014.03.06. 13:10

... avagy amikor beüt a vacak edzés. A DK Minicitta csoportjával - mármint a budapesti szekcióval - kedden és csütörtökön edzünk a Margitszigeten, hétvégén pedig vagy harmadik edzést tartunk, vagy túrázni megyünk. Eddig csak a legelsőről maradtam le, mert már nem tudtam…

Ahonnan indultam - BMI 42

2014.03.01. 00:44

Hogy miért Gyalogkörte? A Körte vagyok én (ha szeretnétek bevágódni, akkor Körte néni), a gyalog meg hát ugye... De nem tervezem mindig "gyalog", bár ha úgy nézzük, a futás is csak abból áll, hogy egyik lábad pakolod a másik után. Elméletileg, nem tudományosan. Még…

süti beállítások módosítása