Hogy miért Gyalogkörte? A Körte vagyok én (ha szeretnétek bevágódni, akkor Körte néni), a gyalog meg hát ugye... De nem tervezem mindig "gyalog", bár ha úgy nézzük, a futás is csak abból áll, hogy egyik lábad pakolod a másik után. Elméletileg, nem tudományosan.

Még véletlenül sem a tudomány lesz a téma, sokkal inkább a tapasztalás, amit főleg magam miatt jegyzek le, és persze azon sorstársak miatt, akik szintén küzdenek. Mindegy, hogy kilókkal, motivációval, magánnyal, fájdalmakkal, de küzdenek, vagy még nem tudják, hogy hamarosan küzdeni fognak. És persze azoknak is szól, akik egy pillanatra megpillantották magukat az elsötétülő tévéképernyőben, és megijedtek. Ugye, hogy ugye?! Nekem is megvolt...

Történelmi visszatekintés

Az úgy kezdődött, hogy mindig volt mit fogni rajtam, aztán a gégész mondta a szüleimnek, hogy miután kivették a gyerek manduláit, be kellene íratni valami sportra, mert kevésbé lesz nyavalyás. Gondolom meg akart szabadulni tőlem, mert unta, hogy állandóan a nyakára járunk a gyulladt középfülemmel.

Így kezdődött meg a kis Körte kosárlabdázó pályafutása az általános iskola 4. osztályában, az MTK-nál és folytatódott olyan patinás és kevésbé patinás egyesületekben, mint a Ganz-Mávag, a Tungsram, majd a Ganz-Danubius. Valójában a fater meg nem valósult álmát kellett volna megvalósítani, de hát ebben a témában mindketten kihagytuk a ziccert.

Viszont annyira bejött ez a középvonalbeli (értsd: ha kezdő csapatba válogattak, az csak azért volt, hogy a következő tétmeccsre kíméljék a jó kezdő csapatot) stílus, hogy egészen középiskola 3. osztályáig szorgalmasan jártam edzésre, majd mindenféle egyesületi átrendeződés (mink itt egyéniségeket nevelünk, nem csapatot, úgyhogy az edzőt is elpateroljuk külföldre) miatt úgy döntöttem, jó lesz nekem a másodosztály, majd inkább azt "választottam", hogy tanulni kellene az érettségire.

Rossz döntés volt, mármint nem a tanulás, hanem az, hogy abbahagytam a komolyan vehető kosárlabdázást, mert pár hónappal később már látszott, hogy nem férek a farmereimbe. Ha nem számítjuk az erzsébetvárosi ötye csapatot, akkor nagyjából itt véget is ért a rendszeres sportélet, aminek barátok és sörök között is már legalább húsz éve.

Közben azért volt néhány próbálkozás, például amikor felkészültem az Öbölátúszásra, és az a rossz idő miatt elmaradt, illetve áttették egy olyan időpontra, amin nem tudtam ott lenni. Utána még jártam úszni egy darabig, de ez annyira vérig sértett, hogy abba is hagytam, pedig egy kilométert megerőltetés nélkül lenyomtam, igaz, medencében. Vagy a bringás időszak, amikor megvettem a bicót és az első túrám vele a Mátrában volt - bele is haltam izomzatilag. De aztán elkapott a lendület, és némi csapatos túrázás után beneveztem a Bükk-maratonra, és bár hátulról a hetedik lettem, de végigtekertem.

Szóval mondhatjuk, hogy megvan bennem a konok küzdeni vágyás, amiből például izomláz, vagy az a több mint fél évig gyógyuló izomzúzódás lett, amit a fent említett bringás maratonon szedtem össze egy nem szándékos előre szaltóval a hegyről lefelé jövet. Állítólag megtapsoltak, de erre nem emlékszem, mert éppen azzal voltam elfoglalva, hogy újra kapjak levegőt...

Most meg gyalogolok és futok. Utóbbi egyelőre nagyképű kijelentés, de nem bánom, mert nyertem futóversenyt a sulimnak, és emlékszem, hogy mennyire állati élmény volt mindenhová futva közlekedni. A mélypont ehhez képest az volt, amikor kb. 40 kg túlsúly és egy kizsigerelő munkahely következtében konkrétan járni is elfelejtettem.

És ha még mindig nem unjátok, akkor azt is elmesélem, hogy szabadultam már meg 40 kilótól, és igen, nagyrészt a kaján múlt, és ez volt az úszós-bringázós időszak. Ha még a futást is hozzácsaptam volna, lehet, hogy most arról blogolnék, hogy hogyan lettem ironwoman. ;-) Szóval a lényeg, hogy ha egyszer elkezded, ne hagyd abba. Elkezdeni sokkal nehezebb, mint nem abbahagyni. Én már csak tudom...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.