... avagy amikor beüt a vacak edzés.

A DK Minicitta csoportjával - mármint a budapesti szekcióval - kedden és csütörtökön edzünk a Margitszigeten, hétvégén pedig vagy harmadik edzést tartunk, vagy túrázni megyünk. Eddig csak a legelsőről maradtam le, mert már nem tudtam szabaddá tenni magam, és a mairól is hiányozni fogok a nyomorult nátha, pontosabban az elhúzódó lábadozás miatt. A keddi edzést kellett volna kihagyni, de én buzgómócsing voltam és nem bírtam magammal. Most sem bírok, mert alig vagyok vacakul (egy kis köhögés emlékeztet a náthára), de pontosan tudom, hogy ha ma megint edzek, akkor elcseszem a hétvégét, és még talán a jövő hetet is.

A kedd állati szarul ment, nem rágörcsölősen szarul, hanem minden bajom volt. Beállt a lábam, nem vettem sálat és fázott a nyakam, hűvös volt, és jobbra számítottam. Pedig "csak" annyi történt, hogy levágtam a sziget felső csúcsát, de odafelé legalább össze-vissza egy-egy, egy-kettő, egy-három perc felosztásban futottam és gyalogoltam...

Mire felértem az Árpád-hídhoz, már éreztem, hogy a parkoló sorompója felé le fogom vágni az utat (nem nagy távolság, talán 300 m), és a visszaúton kicsit még próbálkoztam, de a vége az lett, hogy Jutkával már a strandtól gyaloglásra fogtuk, és csak a MAC sarkától futottam újra az utolsó szakaszt. Másnap reggel már éreztem, hogy nem kellett volna, mert visszatért a torokfájás és újra cifra trombitaszólókat játszottam papírzsepire hangolva.

Aztán végigpörgettem az edzéseimet és a hozzá írt megjegyzéseket a Runkeeperben, mert elkezdett foglalkoztatni, hogy tényleg csak az idő szépíti meg az emlékeket, vagy valóban úgy emlékszem, hogy eddig egyetlen edzést követően sem voltak rossz érzéseim. Ha az élményt nézzük, vagyis azt a részét, ami az edzést követő "megcsináltam" érzést jelenti, akkor nincs olyan, amit megbántam volna. Talán most először gondoltam azt, hogy nem kellett volna kimenni. Ezért is jó, ha közvetlenül az alkalmazás megállításakor írok megjegyzést, mert ezek mindig az első benyomások. Ilyenkor még őszintén le tudom írni, hogy "hű, ez kemény volt", még friss az élmény, hogy ha fújt a szél, vagy fáztam, vagy volt még bennem 1-2 kilométer. (Már megfogadtam, hogy ha legközelebb ilyen van, megyek, ameddig úgy érzem, hogy mennem kell.)

A múltkor eszembe jutott, hogy edzésnaplót (tudjátok, füzet, toll :-) kellene írni, így egyrészt kiélhetem a grafomániámat, másrészt nem egy-két mondatra, vagy pár szóra futja, miközben nyújtás előtt levegőért kapkodok. A múlt héten neki is álltam feldolgozni a korábbi edzéseket, és ennek kapcsán merült fel, hogy hogyan emlékszem vissza a korábbiakra. Az egy dolog, hogy sehogyan, mert a középtávú memóriám egy aranyhaléval vetekedik (a rövidtávú is, de ezt ne mondjátok el senkinek), de ha csak egy-két edzéssel korábbra megyek vissza, szinte semmi konkrét nem maradt meg, csak benyomások. Szóval edzésnapló kell, talán nem véletlenül kellett annak idején az edzőtáborban is írnunk.

Ez pedig az ominózus keddi edzés. Az időket egyelőre nem szoktam nézni, az összes megtett távra figyelek...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.