Na, nem úúúgy a padlón, inkább a talajon, amelytől egy vékony polifoam réteg választ el, miközben nyöszörögve emelgetem valamelyik testrészemet, lehetőleg úgy, hogy ne a gravitáció győzzön. Mondhatnám, hogy ez férfimunka volt, de ketten voltunk lányok az edzésen, és persze a vége röhögésbe fulladt.

Tegnap ismét vicceskedett az időjárás, és kicsit meglepődtem, amikor azon kaptam magam, hogy izgulok, nehogy essen az eső, mert akkor elmarad az edzés. Aki közelebbről ismer, tudja, hogy hajlok a lustaságra, így már megint egy új oldalammal mutatkoztam be magamnak, és titkon kicsit aggódok is, nehogy elfogyjon a lendület. Remélem, ha így lesz, valamelyik edzőbá taszít majd egyet rajtam. Általában ezek és sok más dolog magától meg szokott oldódni, úgyhogy alapvetően optimista vagyok, még akkor is, ha jelenleg némi pillanatnyi alulmotiváltságot mutatok... Az eső esett, meg később a fák is izzadtak, de az edzés nem maradt el.

Odafelé láttam szivárványt, később megduplázódott...

Szóval a keddi lépcsőzés után jöhetett a Core-edzés Gadányi Bálinttal. Éreztem, hogy nem most fogok talajtornában elévülhetetlen érdemeket szerezni, de azért reméltem, hogy nem az első edzésen dől össze bennem a magamról és az erőnlétemről alkotott kép. Az tény, hogy mióta futok, a lábam sokat erősödött, és az erőnlétem is javult. Meg is lepődtem a múltkori úszás távján és idején is, és bár abszolút értékben egyik sem kiemelkedő, hozzám képest sokkal jobban ment, mint amire számítottam. Azzal kapcsolatban nem voltak illúzióim, hogy hány fekvőtámaszt tudok megcsinálni, mert ez az, ami sohasem ment. Ugyanígy soha nem tudtam kötélre és rúdra mászni sem, viszont feldobásnál jó nagyot tudtam ugrani.

Szándékosan nem sorolom fel, hogy milyen gyakorlatokat végeztünk, mert lehet, hogy nem kapnátok kedvet meglátogatni az edzést, ezért inkább a szubjektív benyomásaimat sorolom. Szenvedni jó. Egyrészt mert hirtelen teljesen tisztán látszik, hogy ha az alkaromra támaszkodva nem tudom magam öt másodpercnél tovább megtartani, akkor rohadt sok melóm lesz még abban, hogy menjen fél percig. Másrészt meg, elmondhatom, hogy már öt másodpercig tudom tartani magam, mert hiszen van olyan állapot is, amikor a talajról elszakadni sem tud az ember lánya. Viszont ebből volt három sorozat, és mindhármat becsülettel végigkínlódtam, ahogy az összes többi gyakorlatot is, pedig a legtöbbet a könnyített módban csinálhattam. Csak egyetlen órán át kell összpontosítani, utána pedig lehet mosolyogni, hogy megcsináltam, ma is tettem valamit magamért, és emellett elhalványul minden izomláz. Ja, a röhögés a diótörő és ácsok öröme gyakorlatokból adódott, ami egyébként egy és ugyanaz, számos más fedőnévvel, de ehhez sajnos el kell jönni edzésre, mert elmondhatatlanul vicces volt. :-D

Edzés után Bálinttal átbeszéltük a stratégiát, ami rövid távon abból áll, hogy erősítek és fogyok, valamint csinálom a kardió edzéseket. Futásról lehet szó, de csak a megfelelő, zsírégető pulzustartományban. Ha így nem megy, inkább gyaloglás, bár azt hiszem, hogy ehelyett meg inkább a bringázást fogom választani. Egyszerűen mióta futok, nincs türelmem lassabban haladni. Ez nem azt jelenti, hogy fénysebességgel futok, hanem azt, hogy szeretek haladni.

Az edzéskör így az erősítő Core- és a lépcsőző edzésből, bringázásból (ami nem egyenlő a munkába járós bringázással, mert azt közlekedésnek hívják), úszásból és esetleg futásból áll össze, érzés szerinti pihenőnapok közbeiktatásával. Ez egy olyan egészet alkot, amelyben az izmaim, a keringésem és a tüdőm is megfelelő törődést kapnak, miközben persze ég a zsír.

A Core-edzés okozta izomláz elmúlására ma egy kis bringázással segítettem rá, ami ismét tartogatott új élményeket. Az egyik odafelé ért, amikor egy cliós nő átvágtatva a piroson, majdnem a bringás átkelő zöldjében gázolt el, és ha nem vészfékezek, biztosan kivasal. A másik, hogy az outisok megalázó tempóban tekernek, de miközben küzdöttem fel magam az "emelkedőkön" a Városligetben, azon gondolkodtam, hogy egyrészt nem versenyzünk, másrészt pedig milyen kiváló céljutalom lenne, ha meglepném magam egy bringával, amint elértem a 85 kilós álomsúlyt. Hmmm, motivációnak nem rossz! Persze meg kell majd tanulni vele újra bringázni, mert utolsó ilyen élményem a nagybátyám kék színű Favorit versenybringája volt, fehér színű bandázzsal a kormányán és barna bőr nyereggel. A váltót abszolút nem tudtam kezelni, a lábam alig ért le a földre, na meg a váz három számmal volt nagyobb, mint a méretem. Viszont ha meghajtottam, csak úgy repültem vele... már akkor is kis dacos sebességfüggő Körte voltam. :-D

A csütörtök úszással indul, és ha megvagyok vele, szuper dolgot kell elmesélnem, de ezt majd holnap. :-) Ismét ezerötszázat szeretnék úszni, de majd meglátjuk, hogy adja ki... UPDATE: Jutkával reggel értekeztünk, és esőnapot kerestünk az úszásnak. Papírkutyák vagyunk, belátom...

Hétvégén Ultrabalaton lesz, és kicsit fáj a szívem, hogy még nem vagyok hozzá elég felkészült, de már most nagyon készülök a jövő évire. Addig is a futóknak, frissítőpontosoknak ilyen körmöket festek, és nagyon drukkolok azoknak a futópajtiknak, akik beneveztek és csapatban, vagy egyéniben lenyomják a 212 kilométert, ami csak egy kör... a Balaton körül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.