Amikor vasárnap reggel kinéztem az ablakon, már javában gyülekeztek a sötét esőfelhők, és fél óra múlva már szakadt is az eső. Este összekészítettem az esőkabátot és a vízálló tokot is a telefonomnak, de reménykedtem, hogy nem lesz rá szükség. Végül nem kellett, de…

Már kezdem megszokni, hogy nincs könnyű edzés, sőt, tulajdonképpen még élvezem is, legalább is utána mindenképp. Ráadásul egyre kevésbé zavar a délutáni edzés. Az elején nehezen ment, hiszen a munkám - bár nem sittes zsákokkal a hátamon rohangálok -, de végül is…

Az 5K versenye - 5vös 5 km

2014.05.07. 01:42

Itt ülök a gép előtt az új futós sapkámban, és igen, még benne van az első 5 kilométeres versenyem nagyjából minden verítéke. Azon gondolkodom, hogy mit írjak az 5vös 5-ről, meg az élményeimről. A Minicittától eltérően most nagyon is izgultam a rajt előtt, bár azt már…

süti beállítások módosítása